|
|
|
DAY 1609 - DAY 1600
[ 04102003:2207 - day 1600 ]
"Eye For A Pie" címmel íme loop_1 ügynök sütés-főzés közben.
Jó étvágyat!
[ 04102003:2111 - day 1600 ]
Szép kis halott nap ez a mai.
Délután felolvastam néhány versemet pár vadidegen ismerősömnek. Az egyiket így konferáltam fel:
"A vers címe Violation. 2000. június másodikán írtam, addigi életem legrosszabb napján. Persze azóta már sokkal rosszabb napjaim is voltak."
És még ezerhatszáz potenciális nap van előttem.
Tikk-takk-tikk-takk.- - -
Ez azért döbbenetes.
Hányszor fogom még végtelenül ÁTBASZNI MAGAMAT?Bár lehet, hogy ez volt az utolsó.
Ma, 2003. április tizedikén, közép-európai nyári idő szerint délelőtt 11 óra 26 perckor labilis érzelemmodulom egy halk pukkanás kíséretében leolvadt.
A túlterhelés pár napja már megfigyelhető volt.
Elszórt kék szikrák, füstcsíkok, miegymás.
Az első néhány, hogy is nevezzem, "szingularitás utáni" pillanatom döbbent csendben telt. Idegrendszerem érzőfunkciói leálltak. Tetszőlegesen tudtam egyébként fájdalmas ingereket alkalmazni magamon. Később aztán kitisztult minden, és egyfajta poszt-apokaliptikus vidámság uralkodott el rajtam. Kedélyesen, már-már barátságosan mosolyogtam az emberekre a villamoson, és sok százszor elképzeltem, ahogy fehér csempék előtt cafatokra lövöm a fejem.Hát így néz ki egy dupla nullás nap loop_1 ügynök életszimulációjában.
- - -
Nyílt levél loop_1 ügynökhöz:
Kedves loop_1 ügynök, kedves barátom!
Ez itt a Föld.
EZ NEM A KIBASZOTT KZAMM.A Földön élő emberek, legyenek bár csodálatosak, SOHA NEM FOGNAK LELKI KÖZÖSSÉGBE KERÜLNI VELED.
NEM NEM NEM NEM NEM NEM NEM NEM NEM NEM NEM NEM NEM NEM NEM NEM NEM NEM NEM NEM NEM NEM NEM NEM NEM NEM NEM NEM NEM NEM NEM NEM NEM NEM NEM NEM NEM NEM NEM NEM NEM NEM NEM NEM NEM NEM NEM NEM NEM NEM NEM NEM NEM NEM NEM NEM NEM NEM NEM NEM NEM NEM NEM NEM NEM NEM NEM NEM NEM NEM NEM NEM NEM NEM NEM NEM NEM NEM NEM NEM NEM NEM NEM NEM NEM NEM NEM NEM NEM NEM NEM NEM NEM NEM NEM NEM NEM NEM NEM NEM NEM NEM NEM NEM NEM NEM NEM NEM NEM NEM NEM NEM NEM NEM NEM NEM NEM NEM NEM NEM.
Semmi közötök egymáshoz.
Te itt IDEGEN vagy, nyolcadik kibaszott utas, akármi.
EZ NEM A TE OTTHONOD.
1600 nap az nem sok idő, erős vagy, meg tudod várni, amíg hazamehetsz.
Nincsenek szingularitások.
Nincs hipergravitáció.
Csak KIBASZOTTUL KÉPZELŐDSZ.Nem az a munkád, hogy szerelmes legyél.
Megfigyelni küldtek ide.
Dokumentálni.
Nem azért, hogy érzelmileg involválódj.ÉRTSD MÁR MEG TE FASZ!
TÉGED ITT NEM FOGNAK SZERETNI, MERT OLYAN VAGY NEKIK, MINT EGY ÉRDEKES ROVAR.No menj.
Dolgozzál.
Nincsenek érzelmek.
Nincsenek érzelmek.
Mondd utánam: nincsenek érzelmek.Ölel,
loop_1 ügynök
Mélyűr Csoport
Kreatív Ügyek Hivatala
[ 04102003:0119 - day 1600 ]
Hello and goodbye.
[ 04102003:0112 - day 1600 ]
Ez gyönyörű!
Nézzék meg She weboldalát!Igen, egy lány akinek CCFL-es, ablakos, Logitech Elite billentyűzetes, LED-ventillátoros komputere van!
A szerző komputere üdvözli She komputerét:
Hello, sexy mama.
- - -
Egy szép napon lesz egy Lian-Li PC65B házam, dupla kék CCFL-lel.
Mmmmmm.
Hát nem gyönyörű?
Művészi.
Vaníliafagyi-szerű.
[ 04092003:2345 - day 1601 ]
Jó estét kívánok, kedves olvasóim!
Tudják, mi a helyzet?
Egyszerűen meguntam ezt a bolygót, mindenestül.
Ugyanazokat a köröket futom évek óta, mindig ugyanaz történik, pocsék tavaszok, szörnyű nyarak, satöbbi satöbbi satöbbi.
Holnap nullanullás napom van, 1600.
Az már nem is olyan sok!Pá-pá!
Bár azért egy-két dolog hiányozni fog, például a Tropicana Pure Premium Homestyle narancslé, meg a Pop-Tart, meg a makadámia-dió.
Hű de jófej vagyok, csupa Magyarországon nem, vagy alig kapható termék!
Meg a "Twenty-Four" című csodálatos sorozat (vazzeg, kár, hogy a téridő-kapun nem lehet átvinni egy DVD-lejátszót, ja meg nincs otthon konnektor). Vagy két hónapig kommandós akartam lenni utána, aztán láttam, hogy mind a tengerészgyalogság, mind a hadsereg csak amerikai állampolgárokkal foglalkozik. És akkor még nem is említettem a sorvadt komputeres testemet! Hahahhahahahahhahahhahah.
Shallala, shallala, shallala, tratam, tratam, tratam!
Most pedig 69-szer le fogom írni azt, hogy "bazdmeg". Nem, nem azért 69-szer, mert kölcsönös orális szexre vágyom. Csak úgy!
BAZDMEG BAZDMEG BAZDMEG BAZDMEG BAZDMEG BAZDMEG BAZDMEG BAZDMEG BAZDMEG BAZDMEG BAZDMEG BAZDMEG BAZDMEG BAZDMEG BAZDMEG BAZDMEG BAZDMEG BAZDMEG BAZDMEG BAZDMEG BAZDMEG BAZDMEG BAZDMEG BAZDMEG BAZDMEG BAZDMEG BAZDMEG BAZDMEG BAZDMEG BAZDMEG BAZDMEG BAZDMEG BAZDMEG BAZDMEG BAZDMEG BAZDMEG BAZDMEG BAZDMEG BAZDMEG BAZDMEG BAZDMEG BAZDMEG BAZDMEG BAZDMEG BAZDMEG BAZDMEG BAZDMEG BAZDMEG BAZDMEG BAZDMEG BAZDMEG BAZDMEG BAZDMEG BAZDMEG BAZDMEG BAZDMEG BAZDMEG BAZDMEG BAZDMEG BAZDMEG BAZDMEG BAZDMEG BAZDMEG BAZDMEG BAZDMEG BAZDMEG BAZDMEG BAZDMEG BAZDMEG
Schlaf gut!
[ 04092003:0048 - day 1601 ]
Hihi. Susie-nak igaza volt még tavaly. A "Gone In 60 Seconds"-ben tényleg nehéz eldönteni, hogy Eleanorba, Nicolas Cage-be, vagy Angeline Jolie-ba legyek szerelmes. Mindenesetre megjegyezném, hogy az "Angelina Jolie platinaszőke dredlokkal" koncepció a sztájliszt karrierjének egyik nagy pillanata volt.
Anyám.
- - -
Megnyugtató az a tudat, hogy egy idő után csak jobb kedvem lehet, annyira pocsékul vagyok.
Ma például betegen-szédülve a bejárati ajtóban döbbentem rá, hogy bent hagytam a kulcsom az irodában (oda-vissza körülbelül egy-másfél óra).
Nagyjából mínusz ötven fok volt, fújt a szél, és volt nálam egy csomó cucc.Innentól a nap elborult kacagássá vált.
Hehehehe.
[ 04082003:1134 - day 1602 ]
Nini. Már száz évvel ezelőtt is jártak kzammiták a Földön. Nekem nem is mondták, amikor jöttem (persze mi az, amit mondtak, hahaha). A következő verset egyikük írta. Ady Endrének hívták.
Szeretném, hogyha szeretnének
Sem utódja, sem boldog őse,
Sem rokona, sem ismerőse
Nem vagyok senkinek,
Nem vagyok senkinek.
Vagyok, mint minden ember: fenség,
Észak-fok, titok, idegenség,
Lidérces, messze fény,
Lidérces, messze fény.
De jaj, nem tudok így maradni,
Szeretném magam megmutatni,
Hogy látva lássanak,
Hogy látva lássanak.
Ezért minden: önkínzás, ének:
Szeretném, hogyha szeretnének
S lennék valakié,
Lennék valakié.
A vers a "Nyugat" című újságban jelent meg, az 1909-es évfolyam 13. számában.
Látják?
Ezek vagyunk mi kzammiták.
Magányos, sodródó, önpusztító űrhajósok; cirkálunk a mélyűrben és jéghidegek az ujjaink.
És vékony, foszló cérnaszálak kötnek bárhová.- - -
De én ezt már nem akarom.
Le van baszva a Kzamm.
Le van baszva a millió évenkénti pillanat, amikor a Kzamm három napja egyszerre nyugszik le és fehér fényt csinál.
Le van baszva a Kreatív Ügyek Hivatala.Dögöljetek meg.
[ 04082003:1119 - day 1602 ]
Jó reggelt kívánok, kedves emberek!
Amennyiben az Önök technológiája egyszer eljut arra a szintre, hogy utazásokat tehetnek a mélyűrbe, és létrejönne egy szervezet, ami ezt irányítja, és embereket küldene egyedül szanaszét az univerzumba, fogadják meg a következő tanácsot:
!!!NE VÁLLALJÁK EL A MUNKÁT!!!
Képzeljék el, hogy egy idegen bolygón találkoznak egy csodálatos lénnyel, akivel szeretnének a létezés minden szintjén magzatvízi közösségbe kerülni, és akkor egyszer csak rádöbbennek, hogy a lelkük másfél méter vastag polikarbonát golyóálló üvegbe van zárva.
El tudják képzelni, mennyire szeretném apró szilánkokra robbantani ezt a kibaszott FALAT?
De nem tudom. Egyedül egyszerűen nem tudom. Pedig mindent megtennék érte, mindent mindent mindent.
- - -
Nyílt levél:
Drága Mindenség-Nő!
A világoskék és sötétsárga fénnyel történő együttes megvilágítás a tudományok mai fokán elpárologtatja a polikarbonátot.
Még ha lassan is.
De igen.Maradok tisztelettel,
loop_1 ügynök
Ragyogás Csoport
Kreatív Ügyek Hivatala
[ 04072003:2308 - day 1603 ]
kzammide kzammoda
tikk-takk-tikk-takk-tikk-takk
1603-1602-1601-0000
mondják utánam: szubatomi részecske
szépen, dallamosan
ahogy a csillag megy a mélyűrben
[ 04072003:2120 - day 1603 ]
I cannot carpe the motherfucking diem.
[ 04072003:2108 - day 1603 ]
"Inside a black hole, the very fabric of the universe is collapsed into a point of infinite curvature -- known as a 'space-time singularity,' where the laws of physics no longer apply."
A szerző megjegyzése: de nem ám!
Forrás: Leander Kahney, "Black Holes and Space Travel", Wired News, April 07, 2003 2:00 AM PT
[ 04072003:2100 - day 1603 ]
Ez a világ néha megkülönböztethetetlen a mélyűrtől.
Sehol senki nem venné észre, ha nem lennék itt.
Nem is vagyok.- - -
Nincs múltam most már, pakolok a cipősdobozokba.
Pá-pá letűnt világok, szigetelőszalag rátok.
De megéri?Megéri egy finom pengén egyensúlyozni a könnyek nélküli sírás és a sugárzó boldogság között?
BÁRCSAK MEGHALNÉK
BÁRCSAK MEGHALNÉK
BÁRCSAK MEGHALNÉK
BÁRCSAK MEGHALNÉK
BÁRCSAK MEGHALNÉK
BÁRCSAK MEGHALNÉK
BÁRCSAK MEGHALNÉK
BÁRCSAK MEGHALNÉK
BÁRCSAK MEGHALNÉK
BÁRCSAK MEGHALNÉK
BÁRCSAK MEGHALNÉK
BÁRCSAK MEGHALNÉK
BÁRCSAK MEGHALNÉK
BÁRCSAK MEGHALNÉK
BÁRCSAK MEGHALNÉK
BÁRCSAK MEGHALNÉK
BÁRCSAK MEGHALNÉK
BÁRCSAK MEGHALNÉK
BÁRCSAK MEGHALNÉK
BÁRCSAK MEGHALNÉK
BÁRCSAK MEGHALNÉK
BÁRCSAK MEGHALNÉK
BÁRCSAK MEGHALNÉK
BÁRCSAK MEGHALNÉK
BÁRCSAK MEGHALNÉK
BÁRCSAK MEGHALNÉK
BÁRCSAK MEGHALNÉK
BÁRCSAK MEGHALNÉK
BÁRCSAK MEGHALNÉK
BÁRCSAK MEGHALNÉK
BÁRCSAK MEGHALNÉK
BÁRCSAK MEGHALNÉK
BÁRCSAK MEGHALNÉK
BÁRCSAK MEGHALNÉK
BÁRCSAK MEGHALNÉK
BÁRCSAK MEGHALNÉK
BÁRCSAK MEGHALNÉK
BÁRCSAK MEGHALNÉK
BÁRCSAK MEGHALNÉK
BÁRCSAK MEGHALNÉK
BÁRCSAK MEGHALNÉK
BÁRCSAK MEGHALNÉK
BÁRCSAK MEGHALNÉK
BÁRCSAK MEGHALNÉK
BÁRCSAK MEGHALNÉK
BÁRCSAK MEGHALNÉK
BÁRCSAK MEGHALNÉK
BÁRCSAK MEGHALNÉK
BÁRCSAK MEGHALNÉK
[ 04072003:2050 - day 1603 ]
A Kreatív Ügyek Hivatala küldi a megoldást!
Amennyiben a T. Olvasó szeretne alig egy óra alatt mintegy tíz évet öregedni, szinkrontolmácsoljon szakképesítés nélkül!
Egy kis plexifalú doboz.
A szép mély hangod sehol sincs.
Már a második mondatnál el vagy késve.
Nem jut eszedbe, hogy a "frog" magyarul "béka".
Azt szeretném, ha az egyik technikus egy könnyed csuklómozdulattal tarkónlőne.És aztán vége.
És mindenki azt mondja, hogy tök jó volt, mindent elmondtál, amit kellett.Faszt.
[ 04072003:0724 - day 1603 ]
Tegnap úgy éreztem magam, mint egy héliumos léggömb, akinek hirtelen minden rögzítőkötele elszakadt, és emelkedik, egyre emelkedik a szférákban, míg egy ponton a zuhanó külső légnyomástól egyszer csak PAKK és volt léggömb, nincs léggömb.
Egyébként is csak cérnaszálak fognak ehhez a bolygóhoz, de tegnap ezek egyszerre szakadtak el.
- - -
Szép dolog azt mondani, hogy "jettison your past", de azért van benne valami iszonyú, főleg, ha a "past" mellé hirtelen a "future"-t is odaírod, és marad a jelen egy sötét szobában, vérízzel és jéghideg kővel. Sunday, bloody Sunday.
Égjetek, kibaszott hidak, égjetek!
[ 04062003:2240 - day 1604 ]
Amikor ilyen gyönyörűséget látok, mindig honvágyam lesz:
A képet tavaly tavasszal készítette a Hubble űrteleszkóp új kamerája, az ACS (Advanced Camera for Surveys).
Integet-integet!
[ 04062003:2200 - day 1604 ]
Talán az a legszebb az otthonomban, hogy az egész bolygónak kollektív tudata van.
Olyan, mint itt az internet, csak bárminemű hardver nélkül.
Olyan, mint egy korallzátony.
Hatalmas, boldog, pulzáló ökoszisztéma vagyunk.- - -
Potty-potty-potty.
Szanaszét könnycseppek, meg jéghideg esőcseppek.
De lesz még tavasz.
További olvasnivaló a tavasz és az örömtologatás témakörében: Suematra 4/4/2003 02:58:02 PM.
[ 04062003:2131 - day 1604 ]
A T. Olvasó elnézését kérem az utóbbi napok fölöttébb belterjes bejegyzéseihez.
loop_1 ügynök földi testének neurotranszmitterei épp dionüszoszi révületben élnek, ami nemigen teszi lehetővé a követhető gondolatmenetet.Távirati stílusú levél az előbb említett neurotranszmitterekhez:
MIEERT KELL NEEMI FIZIKAI FAAJDALOM MIATT ELBASZNI AZ EGYEEBKEENT CSODAALATOS KEDVEMET?
OONOOK EGY SZARHAAZI TAARSASAAG.
KAPJAAK BE.
TISZTELETTEL: LOOP_1 UUGYNOOK, RAGYOGAAS CSOPORT, KREATIIV UUGYEK HIVATALA- - -
Zenei ajánló: a White Pony a Deftones-tól, különös tekintettel a "Passenger" című számra, melyben vendégművészként Maynard James Keenan, a Tool és az A Perfect Circle zenakarok énekese szerepel. Aki mellesleg egy nagyon szép ember.
[ 04052003:2153 - day 1605 ]
Fényképészeti tanács:
Amennyiben a T. Olvasó fényképet szeretne készíteni magáról csókolózás közben, ellenőrizze előtte a fényképezőgépen a zoomot. Ellenkező esetben a várt romantikus/éteri hatás helyett valami olyasmit kap, ami az igazságügyi orvostani tankönyvek "A vízihullákrúl" című fejezetébe illene.
[ 04042003:0508 - day 1606 ]
Talán mégis Theatrealnak van igaza.
Olyan szép lenne.
Bordó és narancs és lila hullott leveleket látok, fújja őket a szél; rajtuk sétálok és már nem vagyok egyedül.
És lehet, hogy nem csak megfigyelek, hanem ott is vagyok.Love you love you love you.
[ 04032003:2036 - day 1607 ]
Theatreal jó alaposan zavarba hozott ezzel: Thursday, April 03, 2003, 1:44 PM
Ennyire tökéletes lenne az asszimilációs szubrutinom?
Igaz, a kzammi kultúra 600 millió földi éve tökéletesedik, de sosem hasonlítottak még ennyire kzammita ügynököt a megfigyelt bolygó lakóihoz.Néhány ügynökünk elveszett már így.
Mostanában egyre több.
Annyira megszerették egy bolygó lényeit és kultúráját, hogy egyszerűen ottmaradtak, abban a testükben, amit ott használtak.
Gyönyörű, amit írtál, de tévedsz, kedves Theatreal: nem vagyok ember, csak éppen most emberszerű.
Mint a jó komputeranimáció.Viszont akit nézek lehunyt szemmel, az tényleg jó és szép és egész, ebben igazad van.
- - -
Felmerült bennem egy hátborzongató kérdés, nem is először: lehet, hogy én is Dsuang Dszi álmát álmodom?
Nem lehet.
Szép itt, de ez nem az én otthonom.
Az én otthonom 3950445695283523 és fél mérföldre van innen.
Három egész kilenc trillió mérföld.- - -
Ajtók nyílnak ott, ahol nem kéne.
Milyen lehet megőrülni?
[ 04032003:0156 - day 1607 ]
A Piperkőc Intergalaktikus Ügynökök Klubjának mai híre: a fodrászom tegnap javasolt egy acélkék-alapon-ezüst-melírcsíkok-tépetten frizurát ami nekem alapvetően NAGYON TETSZIK és szerintem meg fogom csináltatni vele, ha egyszer lesz türelmem végigülni azt a néhány órát, amíg kiezüstözi a kiezüstözendőt. Iszonyú trendi leszek. Hozzá még egy szürke nadrág, egy kék póló, meg persze a trendi válltáskám (amit igazából apám vett 15 éve, de ez nem publikus) és elmehetek dotkommernek valami 90-es évekről szóló dokumentumfilmbe. Röhej.
Ez egy fentről induló és fokozatosan zuhanó nap volt. Mennyivel rosszabb így, mint fordítva. Egy boldog, ugrálós, éneklős reggel után itt ülök hajnali kettőkör, gyűlölöm a világot, túl sokat ittam, és fel kell kelnem hétkor. Már látom, hogy száraz lesz a szemem és fájni fog a fejem.
- - -
Tegnap este elképzeltem, milyen lenne emberként egy boldog életben élni. Lenne egy lányom, akit elvinnék kocsival az óvodába, hogy ott őszi leveleket rajzoljon zsírkrétával, meg egy fiam, aki már hét évesen hülyére verne Quake Arénában, bekapcsolnám a gyerekzárat a kerámialapon használat után, vasárnap délutánonként finom bőrkesztyűt húznék és autóznék a nőmmel a Z3-ban és együtt énekelnénk a Diamond Sea-t, értenék a munkámhoz és szeretném, esténként két üres borospoharat tennék a mosogató mellé, hogy majd elmossa valaki, jeggyűrűt hordanék és büszke lennék rá, lenne valaki, aki megigazítaná az inggalléromat, hogy ne álljon csálén, a nő összehúzná a szemöldökét, amikor megint vennék egy új PowerBookot, de aztán elkérné, mert szép, és sétálnánk és sétálnánk és sétálnánk.
De kibaszott romantikus.
- - -
A geci Doom II nem megy a gépemen. Az eredeti DOS-os verziónak szar a hangja, a Windows-os glDoom véletlenszerűen összeomlik. Ha az életem egy film lenne, akkor most jönne az a jelenet, amikor a főhős a nagylábujjával meghúzza a smasszerpuskán a ravaszt. Természetesen fehér fal ill. csempe előtt.
!!!PLACCS!!!
A függöny lehull.
[ 04022003:2305 - day 1608 ]
Jótanács különkiadásunk következik:
Amennyiben a T. Olvasó valaha is leírná egy emailben azt a szót, hogy "szemhéj", nagyon ügyeljen a helyes betűzésre. A magyar billentyűkiosztásban az "é" betű mellett van az "á".
Mint az ilyenkor lenni szokott, ez természetesen Based On A True Story.
Az elgépelésért felelős személy identitásának kiderítését a T. Olvasóra bízom.
Mivel ez a kérdés túl könnyű, nem jár érte pont.BAZDMEG.
- - -
Nyílt levél a jobb kezem mutatóujjához:
Kedves Jobb Kezem Mutatóujja!
Húbazmeg.
Húbazmeg.
Húbazmeg.Üdvözlettel,
loop_1 ügynök (a többi része)
Based On A True Story Csoport
Nem Túl Kreatív Ügyek Hivatala
[ 04022003:0821 - day 1608 ]
Mennyire egyszerű tud lenni ez a világ!
Felkeltem hajszálpontosan, a komputer pont azokat a számokat játszotta a System Of A Down "Toxicity" c. albumáról, amik a kedvenceim (Bounce, Forest, Toxicity, Aerials, Deer Dance, Chop Suey!), szerető emailek vártak, és kisimult a bőröm, és szép leszek ma, és klassz dolgokat csinálok majd.
A T. Olvasónak meleg szívvel tudom javasolni, hogy ha van egy szar napja, írja le, hogy pontosan MIÉRT szar, majd írja le a szar dolgokat negatív előjellel és írja elé a holnapi dátumot. Panacea!
Reggel nyolc óra tízkor a szoba közepén pörögtem félmeztelenül, széttárt karral, az amerikai hadsereg gyakorlónadrágjában amit Bobától kaptam, és azt énekeltem, amilyen hangosan csak tudtam, hogy DISORDER DISORDER DISOOOOOOOOOOOOOOORDEEEEEEEEEEEEEEEER. Pedig olyan gyönyörű kristálytiszta rend van a fejemben, mint az Eszméletben. Lehet, hogy pont ezért? Ha gyilkolsz a kibertérben, megnyugszol az igaziban?
Hát így néz ki egy intergalaktikus megfigyelő ügynök reggele. Mézes-mogyorós kukoricapehellyel, barna cukorral, és teljes tejjel.
[ 04012003:1900 - day 1609 ]
Nyílt levél a holnapi naphoz:
Tisztelt Holnapi Nap!
Reggel fel fogok ébredni időben, a komputer be fog kapcsolni és olyan zenét ad, amihez kedvem lesz, a számban lévő seb már nem fog fájni, kipihent leszek, elmegyek fodrászhoz, az ICQ-m a helyén lesz, az oldalzsebes gatyámat veszem fel amiben minden elfér, még az is, amit fölösleges mindenhová vinni, szerető emailek fognak várni, jó lesz a kávé, jó ötleteim lesznek, finomat fogok ebédelni, és csodálatos meleg tavaszi nap lesz.
Ugye ugye?
Ámen.
loop_1 ügynök
Ragyogás Csoport
Kreatív Ügyek Hivatala- - -
Ha a T. Olvasó szeretné megtudni, hogy milyen gyönyörűen le lehet írni a szerelmet, úgy kövesse ezt a linket: 2003 MÁRCIUS 31 ( A NAP ! )
Ez az, amit én sose tudtam.
- - -
Egyik-másik olvasóm jelezte, hogy szeretne eljönni velem a Kzammra, amikor majd lejár a küldetésem és megyek haza. Azt hiszem lassan itt az ideje, hogy megírjam ezt az "Ismerjük meg a Kzammot!" című részt. Átugrani a Kzammra ugyanis egy fokkal zizisebb, mint leugrani a sarki közértbe tejért.
[ 04012003:1840 - day 1609 ]
Nyílt levél a mai naphoz:
Tisztelt Mai Nap!
Miért vagy ennyire elbaszva?
Mondjuk mindig is tudtam, hogy a kedd nem éppen a hét fénypontja. Egyszer Bobával a fröccsöntött koszos-világoskék játékkatonákhoz hasonlítottuk hangulatában. De hogy ennyire?
A szoba padlóján keltem fel reggel, pocsék közérzettel, tizenegyre jöttem be az irodába, semmi jó ötletem nem volt, hideg van és fúj a szél én meg mezítláb vagyok, fáj a fejem, fáj a hasam, fáj és száraz a szemem, a legutóbbi email amit kaptam egy pornóreklám volt, mindenki okosabb nálam, szar a frizurám, fáj a jobb felső bölcsességfogam helye, nem fér el az összes ketyerém a nadrágom zsebeiben, az ICQ-m össze-vissza méretezi magát pedig én beállítottam, hogy hol legyen és mekkora, sajtburgert ettem és nem ízlett, et cetera.
Most így azt szeretnéd, hogy lőjem szét a fejem, mi? Nem fogom.
De nem ám bazmeg.
Csak hogy tudd: 5 óra és 20 perc múlva végérvényesen halott leszel. Most elmenekülhetsz abba a gondolatba, hogy "na de a Keleti-parton" de ott is nemsokára halott leszel. Amikor felkelek holnap reggel, neked már csak 1-2 órád lesz az életedből, az is csak valami Csendes-óceáni senkiföldje felett. Pá-pá!
Hogy apámat idézzem: NYASGEM!
A tisztelet bárminemű megnyilvánulása nélkül:
loop_1 ügynök
Szabotázs Csoport
Kreatív Ügyek Hivatala